KÖZÖSSÉGI CSOMAG

KÖZÖSSÉGI CSOMAG2018-11-19T19:13:10+00:00

A SunMoney egy közösségi naperőmű program, amely lokálisan különböző helyen található naperőművek villamos-áram értékesítéséből származó bevételt oszt szét tagjai között.

Az erőművekben elhelyezett egyes napelemek legalább 25 éven keresztül folyamatosan villamos-áramot termelnek, amelyet különböző cégek vagy államok felé értékesítünk. A SunMoney Közösségi Naperőmű Programban minden tag vásárol Solar Royaltyra jogosító napelemsomagot.

A SunMoney-ban a passzív jövedelmet a termék alapozza meg, hiszen a termék egy termelő eszköz. A mi üzletünkben elég a közösséget egyszer felépíteni és az abban felhalmozódó Solar Package-ek, mint termelő eszközök folyamatosan, 25 éven keresztül pénzt termelnek a Solar Package tulajdonosának, illetve a közösségnek egyaránt. Solar Royalty a csomag vásárlásától számított 25 éven át jár, mivel a Közösségi Naperőműben lévő napelemekre a gyártó 25 évig vállal teljesítmény- és élettartam garanciát, így mi is.

A napelemcsomagod által megtermelt érték a SUNMONEY Solar Group és partnerei által tulajdonolt napelemekhez kötődő jogokhoz kapcsolódik. A naperőműveink által megtermelt villamos-áram értékesítéséből származó bevételt minden hónapban arányosan elosztjuk a közösségen belül a közösségi napenergia program szabályainak megfelelően.

Az üzleti modell és a kompenzációs terv kidolgozása során a pénz igazságos elosztását tartottuk szem előtt, hogy a SUNMONEY Közösségi Naperőmű Program résztvevői arányosan részesüljenek a program gyümölcseiből.

30 és 10 000 euro közötti összegért közösségi csomagot is vásárolhatsz, így elkezdheted felépíteni a saját közösségedet.

Ezt követően az ajánlási rendszerünkön keresztül meghívsz embereket, így még többet kereshetsz, mert az 1. hónaptól a 25. év végéig folyósított összeg még kiegészül a közösségedből származó pénzzel, ami a különféle bónuszoknak köszönhetően sokkal több, mint amit a napelemcsomaggal megkereshetsz.

Építs saját közösséget

Napelemcsomag

Közösségi csomag

A közösség növekedésének valódi kulcsát
azok alkotják, akik építik is azt,
és egyedülálló módon a hozzájuk csatlakozók
tulajdonában lévő napelemcsomagok által is
bevételhez jutnak.

Fontos, hogy bármelyik belépő lehet
a közösség építője, akinek a pénzét
tehát nemcsak saját napelemcsomagja
termeli majd, hanem a közösségébe tartozóké is.

25 éven át Solar Royaltyra való jogosultság.
Stabil jövedelmet biztosít 25 éven át.

25 éven át Solar Royaltyra
való jogosultság.
Stabil jövedelmet biztosít 25 éven át.

Feljogosít a Közvetlen díjra,
az Első Csatlakozási bónuszra,
a Közösségépítő díjra
és a Közösségi Napenergia díjra.

KÖZÖSSÉGI CSOMAG ÁRA

Attributes and Free RatesMINI PACKAGEBASIC PACKAGESILVER PACKAGEGOLD PACKAGEPLATINUM PACKAGEVIP PACKAGE
Price (EUR)30,-150,-500,-1.000,-2.000,-10.000,-
CV Value (CV)301505001.0002.00010.000
Solar Package (W)110501002501.000
Solar Royalty
First Connection BonusNO15%20%25%33%33%
Direct Fee10%10%10%10%10%10%
Communication Builder FeeNO5%7,5%10%10%10%
Communication Solar FeeNO5%7,5%10%10%10%
Maximum Fee (EUR/month)150,-500,-1.000,-2.000,-10.000,-15.000,-
SAS

A KÖZÖSSÉGÉPÍTŐ DÍJAK TÍPUSAI

1. Első csatlakozási bónusz

Minden közvetlenül meghívott ember első Közösségi csomagjának megvásárlása után kapott bónusz (akár 33%).

2. Közvetlen díj

Minden a tag által meghívott ember vásárlása után kapott díj. (10%)

3. Közösségépítő értékesítési díj

A tag alatt felépült közösség vásárlásainak értéke után kapott díj (havi elszámolásban, max 10% az alapból).

4. Közösségi Naperőmű díj

A tag alatt felépült közösségnek kifizetett Solar Royalty minden hónapban összeadódik és ebből az összegből számított díj. Ahogyan a tag 25 éven át Solar Royaltyra jogosult, ugyanez mindenki másra igaz a tag közösségében is. A SunMoney rendszerében a tagok egymás Solar Royaltyjából is részesedhetnek minden hónapban, akkor is ha ezt követően senki nem vásárol új Napelemcsomagot vagy Közösségi Csomagot a közösségükben. Tehát a rendszer új vásárlás nélkül is havi rendszerességgel fizet. Ezt hívjuk mi valós passzív jövedelemnek, hiszen a termékünk terméke pénzt termel. (havi elszámolásban, max 10% az alapból).

Neked ajánljuk, ha

  • Sokszor hitegettek már a gyors meggazdagodás lehetőségével, de csalódtál az üres ígéretekben.
  • Legalább 8 órában dolgozol naponta mások céljainak megvalósításáért, és nincs megtakarításod, amivel nem várt élethelyzet esetén biztosítani tudod a megélhetésed.
  • Csak megerősítenéd anyagi biztonságod.
  • Szeretnél csatlakozni egy olyan közösséghez, ahol etikusan kereshetsz pénzt a jövőd és a gyermekeid, családod jövőjének biztosítására.
  • Azonosulsz azzal a gondolattal, hogy mindenkinek tennie kell valamit a környezetért, van egy álmod, egy jobb és zöldebb világról.

Mit veszíthetsz?

  • Semmit. Valóban semmit. Biztosan nyersz, hiszen amennyiben veszel egy napelemcsomagot, az akár a többszörösét hozza vissza az árának.
  • Egyszer kell csupán közösséget építeni, így az abban felhalmozódó napelemcsomagok folyamatosan, 25 éven keresztül pénzt termelnek tulajdonosának, és a közösségnek egyaránt.
  • A közösség tagjai az ajánlói díjak 20%-át folyamatosan újravásárlásra fordítják, ami állandó közösségi növekedést eredményez.
  • A közösség növekedése nem kizárólag az újravásárlástól függ. A közösség szervesen fejlődik.

Miért válaszd te is a SunMoney Közösségi Naperőmű Programot?

  • Alacsony indulási költség mellett elhanyagolható a kockázat mértéke.
  • Biztos bevételi forrás, a kiadásaidat bevételre fordíthatod, nincs kötelező havi aktivitás.
  • Bárhol, Bármikor, Bármilyen élethelyzetben, és munka mellett is ideális.
  • Szabadság és rugalmasság. Anyagi függetlenség.
  • Te választhatod a társaidat a közösségbe a világ bármely pontjáról, ha épp úgy kívánod, a csapatod valóban érted és egymásért dolgozik majd.
  • A saját főnököd vagy.
  • Örökölhető, így tehát már most kezdj el gondolni gyermekeid, unokáid jövőjén.

CALCULATE YOUR
PASSIVE INCOME

SOLAR PACKAGES
COMMUNITY PACKAGES
Your Package 10,000 EUR
Retain Your Earnings For 5 year(s)

(Disclaimer for Calculator: SOLAR PACKAGE - Your package: The size of the package acquired (1.000, 2.000, 10.000, 25.000, 50.000 EUR); Retain Your Earnings For: You can set the period of time for which You will be acquiring new Solar Packages from your monthly earnings (Solar Royalty). 0 – means no retained earnings at all. The graph shows the earnings (Solar Royalty) for the full lifecycle of the package(s).; COMMUNITY PACKAGE - Your Package: The type of Community Package acquired.; Number of Direct Partners: You can set the members directly invited by You in one month. The number will be applied to all members invited, so all the direct invitees will invite the same number of people in one month and so on.; The graph shows the amount of Community Fee receivable in 12 months.)